A Hol a határ? a Heineken Hungary által szponzorált, a mértékletes alkoholfogyasztást népszerűsítő kampányának elnevezése. A lebonyolítással megbízott ShowHivatal a Krétakört kérte fel a kampány kreatív elemeinek megtervezésére és legyártására.


A cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a fiatal felnőttek túlzott alkoholfogyasztásának legvalószínűbb okaira és legfeltűnőbb következményeire. A projekt szakmai vezetője Fancsikai Péter volt.

A Krétakör történetében ez volt az első alkalom, amikor az üzleti, for-profit szcénával működtünk együtt. A kérdés úgy hangzott, képesek vagyunk-e piacgazdasági körülmények között is kreatív tartalmakat szolgáltatni. A felkérés – bár konkrét témát jelölt meg – meglehetősen tág teret hagyott az alkotói kreativitás számára.

A munka első fázisában egy animáció és egy internetes reklámspot készült el. Ezek alapjául az EIKKA Kutatóintézet által végzett ifjúsági kutatás eredményei szolgáltak. A vizsgálat célcsoportja a 18-35 éves korosztály volt. A válaszadóknak mindössze fele gondolta kifejezetten károsnak a nagy mennyiségű, alkalmi alkoholfogyasztást. A kutatási eredmények ismeretében a Heineken Hungary által támogatott soproni Volt és a Heineken Balaton Sound fesztiválokon Fancsikai Péter felkért színészekkel különböző fesztiválozói viselkedésformákat megjelenítő akciókat rendezett meg, majd ezekről a fesztiválközönség reakcióival együtt felvételeket készített. A jelenetek egyikét rögzítő amatőr felvétel egy hét alatt 1 milliós nézettséget ért el a legnépszerűbb videómegosztókon. A kampány leginvenciózusabb elemének az a kísérlet tekinthető, amelyet Péter néhány beavatott és egy beavatatlan fiatallal együttműködve végzett el. A társasági nyomásgyakorlást vizsgáló akció keretében a beavatottak arra próbálták rávenni a beavatatlant, hogy minél több alkoholt fogyasszon el. Az este után a beavatatlan résztvevőnek megmutatták a róla készült felvételeket – a kész film a résztvevő másnapi reflexióival vált teljessé.