A Krétakör neve évtizedekig egyet jelentett a színházi társulattal, néhány éve azonban az alapítvány tevékenységének fókuszában a fontos társadalmi ügyek melletti kiállás és más civil szervezetek munkájának segítése áll. Miért hülyeség csendben segíteni és miért bélyegzi a civil szervezetek által megfogalmazott rendszerkritikát provokációnak a kormány? Meddig van értelme a párbeszédnek és mikor marad már csak a hallgatás? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Papp Dórával, az alapítvány ügyvezetőjével és Schilling Árpáddal, a Krétakör alapítójával.  

– Bár sok ember fejében a Krétakör nevéhez még mindig a színház kapcsolódik, az alapítvány 2008 óta, jelenleg  Papp Dóra vezetésével társadalmi ügyekre fókuszáló műhelyként működik. Pontosan mit jelent ez a váltás és miért tartottátok szükségesnek?

Schilling Árpád: Továbbra is kulturális tevékenység, amit csinálunk, csak nem művészeti, hanem társadalmi értelemben.

Színházi társulatként eljutottunk a csúcsra, de a Krétakör lényege az innováció, az állandó fejlődés, újítás. Ma már nem a minél kimagaslóbb esztétikai érték, hanem a társadalmi hasznosság a magunkkal szembeni elvárás.

Papp Dóra: A Krétakörben az elmúlt időszakban hatalmas tudásmennyiség halmozódott fel válságmenedzsment, gerilla kampányok, kommunikáció terén és ezt most olyan szervezetek munkájának segítésére fordíthatjuk, akik teszik a dolgukat, de esetleg arra már nincsen energiájuk, hogy kommunikálják is a nyilvánosság és a társadalom felé az eredményeiket. Momentán az áll a működésünk fókuszában, hogy több fontos ügy mellé odaálljunk és segítsük a megvalósulásukat. Például amit a migráció kapcsán a szeptemberi Lásd meg az embert kampány is megfogalmazott. Hogy ebből az egész migrációs hullámból egy sor másik kérdés nyílik. Hogy mit látunk egy menekült emberben, mennyire tudunk szolidaritást vállalni másokkal vagy éppen párbeszédet folytatni eltérő nézeteket vallókkal az kulturális kérdés is.

– Mondtok néhány konkrét példát a közeljövő krétakörös projektjeiből?

Papp Dóra: A hazai aktivizmus ügyét szeretnénk újra tematizálni, de  foglalkozunk majd lakhatási és oktatási kérdésekkel is. Támogatjuk a szakpolitikai, szakértői szervezeteket, de azokat is, akik közvetlen segítségnyújtással foglalkoznak. Minden esetben fontos, hogy minél nagyobb nyilvánossághoz jussunk el. Tavaly októbertől szinte havi rendszerességgel hirdetjük meg a Krétakör Nagyvászon sorozatot, amelyen belül fontos társadalmi kérdéseket felvető filmeket vetítünk és beszélgetéseket szervezünk a témák kapcsán. A szeptemberben induló Krétakör Szabadiskola IV. évfolyama fókuszában pedig továbbra is a fiatalok demokratikus készségekre való nevelése áll.

– Miért tartjátok fontosnak ezt az ügyközpontú működést és más szervezetek vagy egyéb informális csoportok munkájának segítését?

Schilling Árpád: Az ügyközpontú működés azt jelenti, hogy felismerjük a különféle társadalmi problémák közötti összefüggéseket. Ha valóban kezelni akarunk egy problémát, akkor azt is fel kell ismernünk, hogy mennyire összetett, mennyire körültekintően kell hozzányúlni, milyen érdekek és értékek kötődnek hozzá. Nem az alapítvány brandjét építjük a projekteken keresztül, hanem felismerjük és támogatjuk a szinergiákat, segítjük, építjük a hálózatokat. A Krétakör számára az innováció mellett a szakmai és emberi szolidaritás is alapvető fontosságú szempont. Rengeteg olyan  civil szervezet van, amely jól végzi a munkáját, de a napi működés mellett egyszerűen már nem marad energiájuk arra, hogy megkeressenek hasonló területen dolgozó szervezeteket, akikkel tapasztalatot cserélhetnének. Arra meg már pláne nem, hogy a nyilvánosság felé is kommunikálják az eredményeiket. Ebben tud most segíteni nekik a Krétakör.

Magyarországon komoly kihívás, hogy nem csak azokat kell segíteni, akik segítségre szorulnak, hanem a segítőket is helyzetbe kell hozni azért, hogy tehessék a dolgukat. És éppen ezért szerintem példamutató tud lenni, ha egy olyan frekventált alapítvány, mint a Krétakör azt mondja, hogy nekünk fontos, hogy segítsük és láthatóvá tegyük más civil szervezetek munkáját.

– A kormány civilek elleni kommunikációjának központi eleme, hogy a Krétakörhöz hasonló szervezetek nem segíteni, hanem provokálni akarnak.

Schilling Árpád: A szociális problémákkal foglalkozószervezetekkel kapcsolatban  az átlagemberek általában Szent Ferencre asszociálnak. Ennek a képzetnek a lényege, hogy a segítő, felkarolja a különböző okokból a társadalom peremére szorult érintetteket, akik pusztán attól, hogy enni és inni adnak nekik, boldogan viselik tovább szenvedéseiket. A szelíd, karitatív tevékenységnek is megvan a maga értelme, de mi a problémák megoldásában vagyunk érdekeltek. Pontosan látjuk, hogy a szociális problémák megfelelő politikai és szakértői hozzáállással orvosolhatóak, enyhíthetőek lehetnének. Addig például, amíg nem akarjuk megérteni, hogy mi termeli újra a hajléktalanságot, lépéseket sem tudunk tenni a megszüntetése érdekében. Mi nem tüneteket szeretnénk kezelni, hanem összefüggéseiben szeretnénk láttatni a problémákat.

Azon vagyunk, hogy minél több emberrel felismertessük az eddigi téves gondolkodást. Egy civil szervezetnek nem „csak” az a dolga, hogy a létező összes hajléktalan vagy menekült emberen jótündérként, csendben segítsen, hanem hogy a munkája során felhalmozott tapasztalatok segítségével rendszerszintű változásokat generáljon. A magyar polgárok többsége egyelőre úgy van szocializálva, hogy felforgatónak látja még a szakszerűen megindokolt, tapasztalatokra alapozott rendszerkritikát is.

Papp Dóra: A változáshoz egyszerűen elengedhetetlen a rendszerkritikus hozzáállás. És pont azért vannak a kormány fókuszában a civil szervezetek, mert rámutatnak a problémákra és szükségesnek tartják a változtatást. Ha civil szervezetként az éj leple alatt csendben lefestenénk a megrongált padokat, aminek másnap ötven ember majd nagyon örülne, az egy szép gesztus lenne, csak nem érnénk el vele rendszerszintű változást. Mert a következő nap másik ötöt rongálnak meg és éjjel kezdhetnénk újra a munkát. Ellenben ha civilként lefestem a megrongált padokat, és emellett felhívom a nyilvánosság figyelmét arra, hogy ez az önkormányzat dolga lenne, akkor legközelebb az adófizetők pénzéből talán ellátja a közfeladatát a helyi önkormányzat.

Akkor van értelme a munkánknak, ha rendszer szinten tudjuk megmutatni a jó gyakorlatokat és felhívni a figyelmet a hibákra. Ma Magyarországon az oktatástól a hajléktalan emberek ellátásáig önálló gondolkodásra és önálló cselekvésre képtelen, vagyis a rendszer aktuális vezetőitől függő helyzetben lévő embereket akarnak látni a döntéshozók. A mindenkori politikai hatalom a tájékozódni képtelen, passzív állampolgárokban érdekelt – sokkal könnyebb kontroll alatt tartani őket. Ezért nem eszközöket ad a kezükbe a kitöréshez, hanem bent tartja őket egy zárt rendszerben. Például egy hajléktalan ember addig kap ellátást, amíg a szállón lakik, de abban a pillanatban, ahogy önállósodni szeretne, semmilyen állami segítséghez nem fér hozzá.

Vagy azzal, hogy egy roma fiatal tizenhat éves korában ott hagyhatja az iskolát és mehet dolgozni a közmunkaprogramba, csak a nyomor termelődik újra az amúgy is hátrányos helyzetű kistelepüléseken. Ezeket a fiatalokat önálló döntéshozatalra és a saját sorsukért való felelősségvállalásra kell ösztönözni. Ez lenne az állam feladata, amit most a civileknek kell elvégezniük.

– Mostanában a politikai környezet folyamatosan abba kényszeríti a civil szervezeteket, hogy valamivel szemben pozicionálják magukat. Szerintetek mennyire ártalmas ez a folyamat?

Schilling Árpád: Nagyon. Sokkal hatékonyabb és örömtelibb volna pozitív, egymást erősítő kommunikációt folytatni. De felelős emberekként nem hagyhatjuk, hogy a kormány nettó hazugságai megválaszolatlanok maradjanak. Így állandóan kontrában kell dolgozni. Egyszerre kell eltakarítani a kormány által gerjesztett szemetet, és közben végezni a valóban hasznos munkát. Ez dupla munka, ami így nem elég hatékony és egyáltalán nem örömteli. Az öntudatos, független polgár ikonját kell megtestesítenünk és szűnni nem akaró hittel építeni azt a társadalmat, amelyet élhetőnek és értelmesnek gondolunk. A magyar kormány jelenlegi politikája kizárólag a szervilizmust támogatja, ami évszázados hagyomány, ezért is olyan pokolian nehéz a kilábalás.

Papp Dóra: Mondjuk a Krétakör esetében szerintem fontos, hogy mi például a Szabadiskolában a demokrácia tanuláshoz pozitív jövőképet igyekszünk társítani. A népszavazás kapcsán sem arról beszéltünk, hogy így szavazz vagy úgy, hanem deklaráltuk: mi egy emberséges Magyarországot szeretnénk. A politika a szavazatokról, miközben a civil szervezetek munkája az emberekről szól. Egy ideális környezetben nekünk nem azt kellene megfogalmaznunk, hogy mi ellen harcolunk, hanem hogy milyen ügyekért állunk ki együtt.

– Hol vannak a határai szerintetek az egymás meggyőzésének és a párbeszédképességnek a jelenlegi, érzelmekkel erősen átitatott politikai környezetben?

Schilling Árpád: A saját Facebook-oldalamon is sokszor kapok olyan kommenteket, hogy ha neked ennyire szar ebben az országban, akkor miért nem mész el innen.

De azzal, hogy aktivista vagyok az is együtt jár, hogy a Facebookomon az összes emberi reakcióra reflektálok és kíváncsi vagyok a velem ellentétes nézeteket vallók véleményére is. Adott esetben megpróbálom őket meggyőzni vagy éppen kritikát gyakorlok önmagammal szemben. És egészen addig, amíg nem nevez valaki egy kiírtandó patkánynak, nem tiltom le az oldalamról.

– A Krétakör közelmúltja és jövője társadalmi ügyek mellé álló, aktivista irányvonalról szól. Mit jelent számotokra aktivistának lenni ma Magyarországon?

Papp Dóra:  Szerintem mindenki aktivista, csak lehet, hogy még nem tud róla. Élete egy pontján mindenki belekerülhet olyan helyzetbe, amikor a saját bőrén érzi, hogy ki kell állnia egy ügy mellett. Az aktivizmushoz valójában  érintettség kell. Hogy ha egyszer igazságtalanság ért, utána nem hagyod, hogy ez másokkal is megtörténjen. Számomra erről szól a társadalom tudatos demokratikus gondolkodásra, társadalmilag fontos ügyek melletti kiállásra nevelése is. A személyes életemben pedig egy lakhatási válsággal összefüggő esetnél tapasztaltam meg először, hogy kézzel fogható eredménye tud lenni a mások melletti kiállásnak: hajléktalan emberek kunyhóját rombolta le az önkormányzat Zuglóban engedély nélkül 2012-ben és a helyszínen készített képem is a perdöntő bizonyítékok között szerepelt egy bírósági tárgyaláson.

Schilling Árpád:  Az Orbán Viktor által 2002-óta képviselt kommunikáció ellehetetleníti a konstruktív párbeszédet. Amennyiben hazaáruló leszek több millió ember szemében, mert nem értek egyet a Fidesz politikájával, akkor nagyon meggondolom, hogy mikor nyitom ki a számat. Ott van például a menekülteket beinvitáló körmendi plébános esete, aki remek példa arra, hogy ebben a politikai környezetben hogyan lesz egy munkáját lelkiismeretesen végző, hitét gyakorló ember a rendszer ellensége. A társadalmi ügyek ilyen szintű és ilyen színvonalú  átpolitizálását szerintem történelmi bűnként kell számon tartanunk. Éppen azért beszélünk mindig a kulturális attitűd változásának szükségességéről. Egyszerűen szembe kell néznünk saját nemzeti karakterünkkel, ami sajnos nem kellemes élmény.

– A hatalommal szemben kritikus civil szervezetek elhallgattatásának talán a putyini Oroszországban alkalmazott eszközök a legradikálisabb módjai. Hogy látjátok, meddig van értelme a kormánnyal szembeni, sokszor szélmalomszerű harcnak?

Papp Dóra: Én ezt a kérdést megfordítanám. Folyamatosan tanulunk és folyamatosan tanítunk. És ez nem nyolc éve van így. A civil szervezetek majdnem harminc éve vannak jelen az országban. Kétségtelen, hogy a demokratikus berendezkedés, amire ezeknek a szervezeteknek az „importált” tudása épült nem stabilizálódott és nincs már meg Magyarországon. De ahogyan a demokrácia tanulásának folyamatát mi nyugati országoktól tanultuk meg, visszafelé is egy hasznos tudásátadás lehet most a tapasztalat, amit a populizmus mélyüléséről és a demokrácia autokráciává alakulásáról felhalmoztunk az utóbbi években.

Schilling Árpád: Skizofrén állapot ez. Ha a gyerekeimre gondolok, menekíteném őket.Másrészről civilként inkább felbőszít a jelenlegi állapot és a felelősségérzetet meg a küzdési vágyat erősíti bennem. Nyilván a mostani ellenséges környezet sok tekintetben akadályozza az alapítvány működését, volt rá példa, hogy a Krétakört ért politikai támadások miatt nem mertek velünk együttműködni  intézmények. De bizonyos értelemben ez a helyzet felhajtó erővel is bír. A civil kurázsi épp akkor mérettetik meg, amikor nem kedvező a környezet. Aki feladja, az magára vessen.

Az interjút készítette: Szandtner Veronika

Fotók: Börcsök Zsófia